Fren & Bazz - A palota kertje

Time cannot destroy what true love builds.

A becsapottság érzet nehezen múlik el, főleg akkor amikor úgy hiszed végre-valahára mégiscsak a kezedben van a gyeplő, de aztán szembe jön veled egy ág és kiderül mennyire nem értesz a saját hintód vezetéséhez. Az én személyre szabott hintóm most az életem volt, amit nem irányíthattam kedvemre, mint ez kiderült. Az anyám ugyanis félt, az öcsém egy kis besúgó és az apámról már nem is merek beszélni. Nekem kell kitalálnom, hogy mégis hogyan békítsem meg a gondolattal Frencine-t, mert ha neki pontosan ugyanazt mondták el amit nekem is előadott az anyám, nos igen megfontolandó az ügy, hogy miként kerülök a szemei elé. Az igazat megvallva még sosem láttam őt úgy tiszta igazán dühösnek, egy részem reméli soha nem is kell. Biztosan rosszul kezelném a helyzetet és tehetetlenségemben magára hagynám őt egy időre, hogy kellőképpen ki dühöngje magát s, ha megnyugodott akkor biztos újra azzá a jámbor teremtéssé válna akit szeretek. Magam sem tudom, hiszen eddig sosem kellett csalódást okoznom neki, de most még esélyem sem volt személyesen vázolni neki a helyzetet. Ha én magam újságolhattam volna el neki a fejleményeket, talán elmondtam volna azt is miért olyan nagyon fontos pont nekem pont most elmennem egy kis időre. Némi szerencsével minden úgy fog történni ahogyan azt elterveztem és hamar visszatérhetek. Pontosabban akkor ha nem keltünk nagy hűhót a feladatomnak, titokban tartjuk s, egy egyszerű utazásként tekintünk, vagyis tekintek az útra. Kíváncsi vagyok, hogy vajon már elmondták-e neki a szívfacsaró hírt, de véleményem szerint biztosan, anyámat ismerve már kora reggel elküldhette a levelét a királynőnek, amit felbonthatott és gyorsan elolvashatott. Ez a hír az ő számára biztosan kedvező, többet készülődhet és szervezkedhet s, a leghatalmasabb pompában ünnepelheti meg visszatértemkor a lánya esküvőjét. Ha visszatérek... Mindig számolnunk kell azzal, hogy az Ég bármikor magához szólíthat egy jól irányzott kardszúrásnak vagy egy nyílvessző éles hegyének köszönhetően. Én meg persze hiába tervezem azt, hogy majd megőszülten az ágyamban szeretnék meghalni, mert nem valószínű a beteljesedése. A biztonságérzet, hogy nem kell rettegnem a haláltól, hisz nem tudom mikor következik be cseppet sem megnyugtató. Ugyanis ragaszkodom az életemhez, ahhoz, hogy minél tovább tudjam boldoggá tenni Frencine-t, arra ösztönöz, küzdjek az életemért míg van bennem erő. Meg kell védenem őt, biztosítani azt, hogy a bátyja igenis helyt fog állni ellenségeivel szemben akik a trónjára pályáznak és kiérdemeltem a bizalmukat. Ez a küldetés a bizonyságtételről szól, hogy a barát valóban megismerszik-e a bajban vagy sem. Most pontosan erre gondoltam, itt a hatalmas kastély előtt legszívesebben kinyúlva a rózsa lugas előtti fűben, de nem tettem semmit. Még arra is képtelen voltam, hogy elengedjem magam és a dolgok jó oldalát nézzem. Úgy tűnik a Sors és az Idő egyre nagyobb buktatókat állít elém, melyekről azt hiszik mindent ugyanolyan zökkenőmentesen megoldok bármily fondorlatos meg elszomorító legyen.
– Nagyszerű nap, jobb már nem is lehetne! Istenem, mondd, hogy a legközelebbi meglepetésednél legalább magam dönthetek! – nem, egyáltalán nem segített semmit az, hogy magamban elkezdtem motyogni. Sőt, újra eszembe jutott amiért ide jöttem és az is, milyen csekélység jutott az eszembe kárpótlásképpen.

Time cannot destroy what true love builds.

Néhány férfival az a probléma, hogy túl komolyan veszik a feladataikat, egyaránt szeretik a hazájukat, a családjukat és a feleségüket vagy jegyesüket esetleg éppen azt ami adatik nekik. De hogy mégis hogyan képesek ezt egy egészként kezelni és kézben tartani az számomra is rejtély. Kezdetben nem kellett gondolnom senkire és semmire sem csak a családom számított. Gyerekkoromban többnyire ők vettek körül, a szolgákról nem is beszélve akiknek nap, mint nap el kellett viselniük engem. Azt amint véletlenül vagy esetleg akarattal az apám elöli szaladásban ügyetlenül nekik megyek. Ilyenkor minden csupa liszt lett és az én szóbeli fenyítésem semmit sem ért azzal szemben amit az áldozatom kapott a liszt miatt. Az apám kész pazarlónak nevezte a szolgát és el kellett viselnem amint a saját módszerei szerint megbünteti őt. Utána természetesen jött a haza szeretete, a hozzá való kötödés, amit sosem lehet letagadni, hiszen itt élünk és nem vágyódhatunk máshová, mert mindenütt jó lehet, de azért mégis csak a legeslegjobb otthon. Tehát csak azt szerettem volna ha bebizonyítom a hazám iránti szeretetem és hűségemet. Bizonyára pontosan ezért akartam François barátja lenni, ragaszkodni ahhoz, hogy engem is pontosan ugyanaz a tanító tanítson akit ő. Azt hiszem nem volt nehéz toporzékolni a tanítónak, hogy egyszer vigyen magával és engedje meg, hogy vele tanulhassak. Persze akkor nem tudtam semmit sem, hogy mégis mit volna illendő mondani vagy tenni ha mondjuk kiderülne az François mennyire buta és nehezen tanul. Bíztam abban, hogy velem egyidős lesz, de nem. Mégis miért kérdezősködtem volna többet az apámtól? Miért is értem be annyival, hogy ismeri a királyfi tanítóját? Ha nem lettem volna szerelmes a gondolatba, hogy nekem is pont ugyanaz a tanító kell mint neki, talán tiszta fejjel értelmesebb kérdéseket tehettem volna fel. De nem, a haza szeretet ezt követelte és még sok mást is. Ez a sok más éppen most következik be, a király gyenge, véleményem szerint már haldoklik is és míg él meg káromkodik s, azt tesz amit akar uralkodói jogából kifolyólag, addig nekem gondoskodnom kell a jövőről. Bátyámként szeretem François-t, ebből adódóan biztosítanom kell, hogy rám számíthat. Végezetül aztán itt következik a harmadik napirendi pont a feleség, a jegyes és az éppen az ami adatik. Tisztán emlékszem arra a bizonyos napra amikor megláttam Frencine angyali arcát a kastély folyosói között. Boldognak tűnt amiatt az ajándék miatt amit az édesanyja ajándékozott neki a névnapjára. Talán egy kiscicát, aki feltűnő mód mindig fújtatott a közelemben amíg engem is meg nem szokott. Amikor még nem értettem a nyelvén és az akarata ellenére akartam megsimogatni őt szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy nem minden lehet úgy ahogy én akarom s, ezeknek a dolgoknak következményei is vannak akkor ha erőltetek valamit. Természetesen megkaptam a vele járó ajándék karmolást a kiscicától amiért nem voltam figyelmes arra amit ő próbál üzenni nekem a cselekedetével. Mivel megkérdőjelezhetetlenül szeretem Frencine-t figyelembe kell vennem az érzéseit. Nem gondolhatok csak magamra, hogy mennyire lehet felfortyogó bennem a düh az anyám miatt. Gondolnom kell arra ő vajon milyen módon élheti meg ezt az egészet, ha egyáltalán tud róla. Márpedig biztos tud, még akkor is ha jobban örülnék ennek az ellenkezőjének. Hátrapillantottam, egyszerűen nem tudtam elviselni a rózsák látványát és azt, hogy megígértem Frencine-nek még azelőtt elveszem őt feleségül mire minden vörös rózsaszirom a fűben heverne. Nem arról van szó, hogy ne lenne elég kinyílni vágyó zöld bimbó, de tartok attól túl késő lesz mire vissza érek, ha egyáltalán visszaérek.
– Frencine? – tudnom kellett volna ez Ő, hogy ez csakis Ő, mert senki más nem volna képes így énekelni, ennyire lelket melengetően. No már most a folytatással akadt gondom, hogy odaszaladjak-e hozzá és azon nyomban felkapjam vagy inkább maradjak ott ahol vagyok, mert mindent tud s, engem okol amiért nem tudok nemet mondani egy kérésnek.