IV. Edward of York

Külső, belső leírás

Külső: Ha visszavezetnéd a családfámat, te magad is látnád, hogy a York-házból származó összes férfi és nő utód haja barna színű volt. Nincs kivétel. Egy feleség sem volt szőke, vagy fekete, a vörös szóba sem jöhetett, csak a barna, hogy biztos legyen a megkövetelt, és szimbólummá vált hajszín. Na már most az én hajam is barna, már már feketés, viszont az én gyermekeim között akad szőke, lévén, hogy a királyné szintén világos hajkoronázatnak örvend. Ha jobban megfigyeled azt a bizonyos családfát azt is észreveheted, hogy a Yorkok mind karcsú, de jól megtermett emberek voltak. Ez nálam sincsen másképp. A legtöbb királlyal ellentétben rám nem mondhatni, hogy túlsúlyos lennék, holott királyi lakomákban bőven van részem, és mindemelett azt is meg kell jegyeznem, hogy egészen magasra nőttem. Lábaim hosszúak, amikkel oly kecsen tudok járni, ahogy a királyhoz illik, és olyan halkan tudok lépni mintha szellem lennék. Látom te még mindig a családfámat bújod, és próbálod megfejteni, hogy én miben lennék más, mint a többi, jó helyen keresed ott a szélső jegyzeteknél. Az én szemem nem olyan mint a többieké, hanem kék, mint a tenger és fagyos mint a jeges szél, Anyám azt mondta, hogy az ükapja egy szajhájának kék szemű gyermeke született, akit annyira szeretett Lord Neville, hogy magához vette, nem törődve felesége háborgásával, s a gyermeket – mint árvát akit örökbefogadott – sajátjaként nevelte, s a fiút saját nővéréhez adta hozzá, akinek nászából született meg nagyapám barna szemmel. De ez csak egy legenda.
Belső : makacs, álszent, hangulatember, vad, ingerlékeny, kegyetlen, könyörületlen, hangos, konfliktus kedvelő, türelmetlen, cinikus, ironikus, olykor unott, nyílt, társaságkedvelő, élvezeteket hajszoló, ügyes, szemérmetlen, beszédes, talpraesett, intelligens, kivételező, olvasott, akaratos, optimista, kreatív, bőkezű, vendégszerető, művészetrajongó,

Előtörténet

Nézem Genevive tökéletes alakját, ahogy a tükörrel szemben áll, izeg-mozog, és a smaragd nyakéket viseli, amit egy órája ajándékoztam neki. Tökéletesen illik ébenfekete hajához, hófehér bőréhez, ami t most kissé sárgásra fest a gyertya fénye. Én is meztelen vagyok. A lakosztályomban pihenek a  méregzöld selyemágyneműk között izzadságtól ragadós testtel. A szememet egyszerűen nem tudom levenni Genevive fiatalos testéről. Falja a tekintetem a telt idomokat, a sápadt bőrt, a hosszú elefántcsont ujjakat, amik oly finom játszanak a z ékkővel, mint egy kisbabával. Elvarázsol koromfekete haja, tetszik, hogy  tökéletes kontyából rakoncátlanul a hátára omlanak. Egyszerűen vágyat érzek, hogy megérintsem, hogy felkelljek, odalépjek kezemet végigsimítsam a puha tincseken, ujjaim végigzongorázzanak a bordáin és a fülébe suttoghassak. Látni akarom, ahogy zöld szemei felragyognak, ahogy a mosolya felém áramlik, ahogy örül, mint egy kisgyerek, és tudni akarom, érezni, hogy elfelejti ki vagyok. Csak egy pillanatra akár, egy másodpercre engedi el a gondolatot, hogy én vagyok IV. Edward angol király, hogy a kincstár bevételéből akár száz kastélyt építhetnék, hogy a szobám cirádásan faragott ajtaja előtt most is őrök állnak, és hogy óhajaim mások számára paranccsá vállnak. Egy egész pillanatig én is el tudom hinni, hogy ő elfelejti ezeket, hogy úgy tekint rám, mint egy egyszerű polgárra, de csak egy pillanatig amíg szemünk össze nem találkozik a hogy mindketten a tükröt bámuljuk. Abban a pillanatban, ahogy belenézek a mélyzöld szempárba, tudom, hogy épp arra gondol, hogy én a királya vagyok, az egyetlen ember aki dönthet életről és halálról, akinek a szavai megváltoztatnak mindent és akit az az átok súlyt, hogy sosem lehet egyszerű ember.
Látom, hogy könnyezik a szeme. Bolond lennék ah elhinném, hogy az ajándékom van rá ekkora hatással. A pillanat tört része alatt megszűnik az a varázslatos kapcsolat kettőnk között, én hanyatfekszem az ágyon, és lusta pillantással nézem a  baldachint tartó ágyat. Gyönyörű faragás. Nászajándék volt Wales hercegétől aki elmondása szerint saját maga rajzolta a mintákat – bár ez mit sem számít- lenyűgöző munka. Ugyan úgy, mint az ágyfüggönybe szőtt virágok. Ha nem tévedek bazsarózsák – abban biztos vagyok, hogy valamilyen rózsa – a királyné kedvenc virágai. Elhessegetem a feleségem képét a fejemből, még mielőtt elkaphatna a bűntudat morzsája, és fejemet Genevive felé fordítom, aki ugyan ott áll ahol eddig, de már nem nézegeti magát, hanem a szemét törölgeti. Haragosan fújtatok. Az egyetlen dolog amivel nem tudok kezdeni semmit, az egy síró nő. A nők mindig sírnak, én pedig sosem. Még akkor sem amikor meg kell öljek valakit, akkor sem amikor a kardom a személy húsába vág, de a nők egy szerelmes vallomástól is zokognak.
– Elnézést kérek Őfelsége! – Szabadkozik amikor észrevesz, de én csak egy fejbiccentéssel nyugtázom a dolgot, jelezve, hogy megbocsájtok neki.  Csak azon gondolkoztam, hogy mennyire szívesen lennék a királyné helyében, milyen szívesen lennék az Ön felesége, és mennyire szeretnék ebbe a szobába kelni.. – [/] Már nem is figyelek rá, a szememet a gyertyatartókra szegezem, és csak most veszem észre rajtuk, hogy fehéraranyból vannak. Most veszem észre, hogy mennyire nem tetszenek. Majd ne felejtsek el szólni a cselédeknek, hogy tűntessék el az összest. Miért nem ezüstből vannak, vagy színaranyból? A királyné választotta vajon, vagy valaki más gondolta, hogy ez tetszene nekem? Mindegy, végül is rondák. Majd beolvasztatom, vagy odaajándékozom az árvaháznak, és a faluknak amik pénzt kérnek a fejlesztésre. Valószínűleg ez lenne a tökéletes megoldás, esetleg ajándékként is adhatnám bárkinek.
-.. milyen szívesen adnám meg Önnek az örömöt bármikor, és biztos lehet benne Uram, hogy mellettem nem kellene szeretőket tartania.. – Rákapom a pillantásom, a levegő meghűl körülöttem,a tekintetem megszilárdul, és felülök, mint mikor valaki szellemet lát. Genevive is tudja, hogy ezt nem kellett volna mondania. Lesüti a pillantását és szabadkozik. Már nem is hallom. Úgy érzem magamat, mint aki épp tüzet készül hányni, mint a szunnyadó farkaskutya akit a préda után eresztenek, mint a dajka meséiben a sárkány, aki a kincset  őrzi, és csak arra vár, hogy ölhessen. Pontosan így érzem magam.
–Remélem rosszul hallottam, és nem a királynét szidalmaztad! – Förmedek rá, és hevesen pattanok ki az ágyból. Magas, nekem is a combom közepéig ér. Mogorván, ideges mozdulatokkal, néma csendben kapkodom magamra szétszórt ruháim. A szajhám nem néz rám, nem mer, és én sem nézek rá, nehogy olyat tegyek amit magam is megbánok. A királyné tudja, hogy szeretőket tartok, hogy van mikor a palotába is felhozom őket, de nem tudja, hogy kik azok akikkel megosztom az ágyamat. Volt már rá példa, hogy kifigyeltette, majd a csinos leányzót kipakoltatta egy orvossal, hogy nehogy fattyakat nemzhessek neki, mert habár az én drága nejem tudja, hogy ágyasaim iránt semmilyen érzelmet nem érzek, a gyerekeim nekem nagyon sokat jelentenek. Nem érdekelne, hogy fattyú vagy sem, a palotában nevelkedne ahogy mind a 10 gyermekem.
Mire magamra rángatom a ruhákat a dühöm kegyetlenkedésbe torkollik.
– Úgy gondolom, hogy imádkoznod kellene. Istenhez, hogy bocsásson meg neked, és hozzám, hogy ne vetesselek börtönbe a rágalmazásért. – Fölé magasodom, és immár undorodva nézek le rá. Előttem térdel meztelenül, de már nem látom a testét szépnek, sem a szemeit vonzónak.
– Azt akarom, hogy könyörögj. Könyörögj a megbocsátásomért, amiért a királynét, az ÉN királynémat és a felém való elkötelezettségét megkérdőjelezted. – Az állát markolom meg, úgy kényszerítem hogy kék szemeibe nézzen. Tudom, hogy fáj neki a szorításom de nem engedek. Közelebb hajolok, egészen a füléhez, kissé az ő állát is erőszakosan emelve, és érzéketlen hangon suttogok bele.
– Ajánlom, hogy mire visszajövök ne találjalak itt, de még csak az illatodat se érezzem, mert hogyha még egyszer meglátlak a palotában, vagy Anglia bármely szegletében, én az Istenre esküszöm neked, hogy börtönbe vetlek, és halálra ítéllek vádaskodás, és összeesküvés gyanújának vádjával. Azzal lökök rajta egy nagyot, nézem ahogy elterül a padlón, majd sarkon fordulva elvágtatok. A palotaőrök meg sem rezzennek, a cselédek lehajtják fejeiket, nehogy rajtuk csattanjon IV. Edward bosszúja. Mert tudják milyen vagyok, mennyire kegyetlen és könyörületlen.