Mary Évreux

Külső, belső leírás

Szőke hajamat édesanyámtól örököltem és büszkébben viseltem magamon, mint a királynők a koronáikat. Mindigis szerettem, hogy puha hullámokban ölel körbe és a szolgálóimnak sem volt vele sok gondjuk, hiszen szinte mindig tökéletesen állt. Mindig vigyáztak bőröm fehérségére, hogy makulátlannak tűnjek. Szüleimtől sok mindent tanultam, de az első és legfontosabb számukra a családnevünkhöz méltó megjelenés volt. Ha valamire, akkor az öltözködésre és a neveltetésemre nem sajnálták a pénzt, hiszen egyetlen gyermekükként igyekeztek minél nagyobb potenciált belémültetni.
Ezekre a dolgokra én kevésbé voltam fogékony. Szerelmes voltam a szerelem gondolatába, mesékben léteztem, ahol a herceg megkűzd a sárkánnyal a hercegnőért, ahol a szerelem mindig győzedelmeskedik. Szerelemből akartam házasodni, hogy ne egy olyan férfihoz legyek láncolva, akinek hideg az érintése és a tekintete, amikor hozzám ér.
Egy percét sem bánom annak, hogy udvarhölgy lettem, hiszen Frencine la Pommeraie igazán csodálatos és nagyon szeretek vele lenni. Az egyetlen, ami fáj, hogy ezért a házasodás szabadságával fizetek.

Előtörténet

-Húzza ki magát és az Isten szerelmére mosolyogjon végre.-Vékony nádpálcája agresszívan belemélyed a hátamba jelezve, hogy meg kellene feszítenem a tartásomat. Fejemen egy vaskos könyv pihent, mert a vén boszorkány megelégelte, hogy állandóan a földet bámulom.... nem mintha így nem azt csinálnám, de legalább a fejem nem billen közben előre. Neki szemlátomást ez is megteszi egyenlőre. Halk sóhaj csúszik ki a számon, amit abban a pillanatban megbánok, mert tudom, hogy a házártos vénasszony ezen is fel fog háborodni. Amikor nagy levegőt vesz már biztos lehetek abban, hogy még neki is fut annak, hogy megregulázzon sóhajomért.
-Nétán untatom? Sajnálom, hogy nem a földet kell túrnia valamelyik mezőn, hanem igyekeznek hölgyet faragni magából. Mégis hogy akar, így a családjának megfelelő férjet találni?-egészen felhúzza hófehérre púderezett görbe orrát. Hallgatással válaszolok, mert ha azt válaszolom, hogy szerelemből, ami legszívesebben kikívánkozna belőlem napestig hallgathatnám, hogy mégis kinek képzelem magamat, hogy nem a családom óhaja számomra az első.
-Amikor felszolgálják a levest melyik evőeszközt fogja használni?-nem tudok neki válaszolni. Háromféle villa, kétfajta kés és kétfajta kanál pihen előttem. Legszívesebben felkaptam volna az egyik villát, hogy megnézzem mennyire tud elvörösödni a feje a dühtől. Kockáztatok és csukott szemmel választok egy kanalat és magabiztosan még el is mosolyodok hozzá, hogy örüljön a lelke. Azt akarta, hogy mosolyogjak. Megkapta.
-Gratulálok kisasszony. Maga nem teljesen reménytelen eset. Elmehet. Mára elengedem ennyivel.-Lemondóan tekint rám. Én pedig kicsit nagyobb lendülettel csapom le a könyvet az asztalra, mint ahogy azt kellene vagy illene, de még a felháborodásnak időt sem adva szaladok ki a díszes teremből. Az őrök félreugranak az utamból, hogy még lassítanom se kelljen. Két szolgáló kitárta előttem a palota ajtaját, ami a hátsókert felé vezetett.
Hercegnőm már ott várt lován ülve, mellette egy másik várakozott nyergelve. Felsegítettek a hátára és nekivágtunk a délutáni lovaglásunknak a palota területén. Számomra ez volt a nap fénypontja. A provence-i délutánokra emlékeztetet, amikor semmi más dolgom nem volt, mint végiglovagolni a szőlőbirtokok között és szerelmes regényeket olvasni.