Beatrice Selene Visconti

Nem vagyok magas, csak a 165 centit súrolom. Vékonyka vagyok, de nem az a fajta, aki jobban hasonlít egy deszkára, mint egy nőre idomokkal. Ott domborulok, ahol kell és szerintem ez így van rendjén. Arcom ovális alakú, amit barnás hajzuhatag keretez. Arcomon egyenlő távolságra ülnek se nem kerek, se nem mandulavágású szemüregeim melyben zöld íriszek díszelegnek. Orrom vékonyka, kissé kiálló, de nem valami karakteres. Ajkaim közepes vastagságúak, arcomon nem díszeleg smink csak ritkán. A természetes szépség híve vagyok, így nem használok megtévesztő kenceficéket.
Ruházatom egyszerű, finom anyagokból varrt ruhadarabok. Kedvelem ugyanazon szín árnyalataiból varrottakat. Szeretem, ha kényelmesek hiszen napi több órát is bennük kell járkálnom. Szívesen veszek fel bármilyen szabásút, díszítésűt, ez nem igazán szokta lekötni a figyelmemet. Az ékszerekkel nem igen vagyok kibékülve, szeretem kinézetemet egy apró fejpánttal díszíteni, semmi többel.

Ha már a kinézetemet kitárgyaltuk, akkor lassan, de biztosan rátérhetek a személyiségemre. Nos, kezdjük az elején, mégpedig ott, hogy elég magamnak való személy vagyok több okból kifolyólag. Az egyik oka pedig az, hogy nehezen engedek magamhoz közel bárkit, nem bízok meg olyan könnyen az idegenekben, rengeteg idő és esemény kell elteljen ahhoz, hogy felengedjek a közelükben. Ettől függetlenül barátságos vagyok, kedvesen viselkedem az emberekkel, és ha segítséget kérnek akkor szívesen segítek nekik. Nem vagyok az a személy, aki a társaság közepén van minden egyes alkalommal, tökéletesen jól érzem magam, ha nem kell pompáznom. Egyszerű lány vagyok, talán érdekes, talán nem azt most mindenki döntse el magának. De a kislányosság, csendesség mögött van egy érettebb nő, aki csak arra vár, hogy kilépjen az árnyékból és megmutassa mire is képes. Haragtartó vagyok, könnyen felkapom a vizet, de hamar le is nyugszom, viszont, ha megbántanak akkor elég nehezen békélek meg. Sőt, ha olyan nagyot vétkeznek ellenem szívesen visszacsípek. Még én sem igazán ismerem magam, hangulat ember vagyok, befolyásol egy jó szám, de ha egy szomorkást hallok, akkor rányomja a bélyegét az egész napomra.
A tisztelet a véremben van, mindenkinek megadom és próbálok kifogástalanul viselkedni, ami sikerül is. A szüleimre hallgatok, bár nem mindig tetszik az általuk eltervezett út, de mást nem igen tehetek ellene. Nem vagyok lázadó típus.

Bármit is kérnek tőlem nem fogok ellenszegülni az akaratuknak, fejet hajtok a döntésük előtt és elfogadom a sorsomat. Lehet, sőt biztosra veszem elégedetlenségemet, de a szüleimről lévén szó nem tagadhatom meg őket. Nehezemre esik felkelni az ágyból, legszívesebben a paplant a fejemre húzva aludnék még száz évig hátha akkor cselekedhetnék a saját belátásom szerint.
Lassan mászok ki az ágyamból, hogy elkészüljek a közös ebédre, az eljegyzésire ráadásul, amit még ugyan meg kell emésztenem, de muszáj megcsinálnom.
Szótlanul, gondolataimba zárkózva melyek most össze-vissza cikáznak fejemben követem a szolgálókat egészen a kapuig, ahol már vár rám egy konflis. Visszanézek az otthonomra, mindenki büszkén mosolyog rám és integet, ami – ha csak egy percre is – engem is eltölt boldogsággal. Visszaintegetek felgörbült ajkakkal, majd beszállva a szórakoztató bizottságom mellé indulunk meg.
- Beatrice álmodoztál az elmúlt hetekben a titokzatos vőlegényedről? Mi lesz, ha nem fogjátok kedvelni egymást? – kevés idő telik el szótlanul, mégis elég sok ahhoz, hogy fejemben számtalan kibúvó ötlet megforduljon.
Felpillantok összekulcsolt kezeimről, egyenesen a kérdező szemébe nézek és válaszra nyitom ajkaimat.
- Jelenleg a helyzettel próbáltam megbarátkozni, nem mertem álmokba keresni menedékem, mert a végén hatalmasat csalódnék. Megbízom a szüleim döntésében, ha azt mondják jó férjem lesz, akkor nincs miért ellenkeznem. – ennyivel le is szeretném tudni a témát, de ismerve őket nem fogják megengedni. Minden dolgot szeretnek a végletekig kibeszélni, megvizsgálni.
Ilyenkor összeteszem a két kezem és azért esedezek bárcsak egyedül indultam volna el ezen az úton, ami nem mellesleg az egyik legveszélyesebb. Rengeteg tolvaj, kocsi kirabló személyek ólálkodnak ezen a szakaszon. S gyakran a kutyák vagy az igen erős személyiséggel rendelkező kocsis sem tudja megállítani.
Csacsogással telik az út első fele, minden a legnagyobb és eltervezett módón működik, semmi hiba nem került a rendszerbe.
- Shh… figyeljetek csak. – hívja fel a figyelmünket az egyik ablaknál ülő udvarhölgy, aki mindeddig az ablakon nézett ki ugyanazt kívánva, mint én. Érdeklődve pillantunk ki az elhúzott függöny mögül mikor meglátunk egy csapat vandált.
- Ki lenne olyan kedves, és csatlakozna szerény társaságunkhoz? – kopog be az egyik nem túl vonzó egyed, első két fogából mindkettőt megette már az idő, arca szőrös és iszonyatosan taszító látványt nyújt. – Senki? Hölgyeim ne legyenek ennyire félősek, igazán remek társaságot tudunk nyújtani. – továbbra is mosolyra húzza a száját míg végigpillant rajtunk és megállapodik tekintete. Rajtam.
Nagyot nyelek, próbálok láthatatlanná válni, de ez nem sikerül. Elkapja a karom és magához ránt, miközben mindenki felsikolt. A szívem a torkomban dobok és hirtelen azt sem tudom merre vagyok, vagy minek hívnak.
- Ee…engedjen el… - halk, dadogós hangon szólalok meg, ami a férfiból csak egy kacajt vált ki. Erősebben fogja a csuklómat, fájdalmat okozva ezzel, de nem érdekli, elkezd rángatni magával egészen a csoportjáig, ahol több hozzá hasonló férfi mereszti rám a szemeit.
- Hm… tudnák mit kezdeni a hölgyikével. – megremegek a szavakra. A rosszullét kerülget, ha arra gondolok, mihez kezdenének velem.
Kiabálni kezdek, hátha segítséget kaphatok, de nem sikerül kiszabadítanom magam a fogságából így csak felbőszítettem az iménti tetteimmel. Arcon vág, tenyere hatalmasat csattan arcomon. Könnyeim pedig kicsordulnak a félelemtől…
Beleremegek az egész érzésbe, ahogy néhányan messziről vetkőztetnek a tekintetükkel, mások pedig hozzám is érnek. A földre dobva ülök, mint egy rongy, tekintetemmel a földet pásztázva várva egy áldott jó lélekre, aki segítene.
- Uraim. Miért kell mindent barbárok módjára elvenniük? – lágy hang üti meg a fülem, felnézek és egy férfit látok meg. Rendkívül vonzó férfiről beszélek, aki, mint látszik segítene is helyzetemen, de fogva tartóim nem igen díjazzák az ötlete.
- Ha jót akarsz magadnak jobb, ha tovább állsz. – felel mogorván az egyik, mire a férfi fogja magát és lepattan lováról, nem törődve az előtte lévőkkel vergődik el hozzám. Megsimogatja az arcomat, és felemel a poros földről.