Arthur Blackbones

Külső, belső leírás

Ha rám nézel, kit látsz? Egy kölyköt, aki nagy, kék szemekkel, ártatlan képpel néz rád. Nem néznél még húsz évesnek sem, de valójában huszonhárom vagyok. Az átlaghoz képest magas, átlagos, inkább sportos testalkatú. Előszeretettel fitogtatom származásomat, de ez ne tévesszen meg senkit: nem vagyok egy tipikus úr. Többnyire átlagos, polgári ruhában feszítek, ez alól kivétel, mikor családommal találkozom, hiszen csak ők tudják, ki vagyok valójában. Ha kicsit beljebbre hatolunk az ismerkedésben, rájössz, hogy az első benyomás néha csalóka. Nem vagyok olyan ártatlan és gyerekes, mint amilyennek látszom. Komoly, de a felelősségre fittyet hányó férfi vagyok, de jó partner, mind verbális, mind nonverbális értelemben nézve.

Előtörténet

Valamikor, régen, több mint húsz évvel ezelőtt – annyira tehát nem is oly régen – egy hatalmas buckingham-i birtokon egy kisded sírása törte meg a csendet. Buckingham hercegének született meg elsőszülött fia. Már a sírása is tekintélyt kölcsönzött a gyermeknek, hisz mindenki rá figyelt. A Jonathan nevet kapta a fiú, s ez voltam valaha én. Jonathan Lynch, Buckingham hercegének elsőszülött fia. Ahogy visszatekintek a múltamba, gyakran úgy érzem, hibát hibára halmoztam, vagy szégyent hoztam a szüleimre, de mindig igyekeztem nem ezt tenni. Igyekeztem jó döntéseket hozni, felelősségteljesen viselkedni, rangomhoz méltónak maradni. Mindig jó nemesnek tanítottak, ismerem a teljes etikettet, tudok olvasni, írni, számolni. De jött az életemben egy fordulópont, mikor teljesen elegem lett a nemesi életből. Mikor ki akartam szakadni. A húgom eltűnt egy hajóbalesetben Itália partjainál. Ezután még inkább egyedül éreztem magam az óriási birtokon, a nemesek, bárók, lordok forgatagában. Szüleimnek azt hazudtam, külhonba utazok, és letelepedek, tisztességes életet élek, de nem így tettem. Angliában maradtam, és titokban álnevet vettem fel, így lettem mára Arthur Blackbones-ként ismert, sőt már-már hírhedt. Ami a tisztességes életet illeti. Tisztességgel segítek a kurtizánok sorsán egy-egy buja éjszakával, valamint a kocsmárosoktól sem féltem a pénzem, ha szomjasnak érezném magam. Az pedig nagy szerencsém, hogy még egy őr sem pillantott meg, miközben éppen egy idegen köznemes ablakából lopóztam kifelé. Előszeretettel járom a természetet, bár mindig az utak mellett maradok, hogy halljam, mikor fogat jön, mert akkor lelek prédára. Én így vadászom: a pénz után. Arthurként zsivány vagyok, de a hajókkal való fosztogatást sem vetem meg, szóval akár kalóznak is titulálhatna bárki. Rablásaimat mindig álruhában követem el, és igazi úriember módjára, már csak hogy nevemet mindenki jól ismerje, tisztességgel bemutatkozom áldozatomnak. Ilyen számomra a tisztességes élet. Ó, ha apám tudná, hogy örököse milyen bitófára valóként végezte. Néha-néha küldök haza levelet, hogy tudassam, jól vagyok, és jó vagyok. De nem felejtem el, hogy bármi történik, bármely szerepemet játszom, én vagyok atyám örököse, és a családi névre nem hozhatok szégyent. Azonban én csak magamért felelek! Egyelőre legalábbis. Gyilkolásra még nem adtam a fejem, és ha Isten is úgy akarja, nem is fogom, de a pénzt is csupán kölcsönveszem, hogy aztán visszaadjam a kocsmárosoknak, kurtizánoknak, fizetség gyanánt.